2010. szeptember 30., csütörtök

hagymás pogácsa

nem tudom szavakkal leírni a hagymás pogácsa ízét. meg kell kóstolni. nincs más választási lehetőség. addig nem él az ember teljes életet amíg meg nem kóstolta a hagymás pogit.
eleinte szkeptikus voltam...most már tudom nem kellett volna.

talán mondanom sem kell: a recept Limarától származik. ezúton is nagyon köszönöm!

annyi változott az én esetemben, hogy fele adagot vettem mindenből. így is kb. 50 pogácsa lett belőle, ami nekünk bőven elég.

hozzávalók: 50dkg liszt, 25dkg margarin, 2.5dkg élesztő, 1evőkanál só, 1 csipet cukor, fél doboz tejföl (bár ez inkább érzésre ment...), 1tojás, 1dl tej, 3 fej lilahagyma, olaj

elkészítése: a langyos tejbe belemorzsoltam az élesztőt és hozzáadtam a cukrot, majd vártam, hogy felfusson. a lisztet egy nagy tálba szitáltam, majd hozzáadtam a margarint (előzőleg kivettem a hűtőből,h. kicsit melegedjen), a sót, a tojást, a tejfölt és az élesztős tejet. kb. 10-15 perc alatt jól össze is gyúrtam. 2órára mehetett is a hűtőbe pihenni. közben kevés olajon, lassú tűzön megpirítottam az apróra vágott lilahagymát.
amikor letelt a két óra, belisztezett nyújtódeszkán kinyújtottam a tésztát kb. fél centi vastagra és megszórtam a hagyma 3/4-ed részével. az alsó, majd a felső harmadát behajtottam és ezután tettem rá a maradék hagymát is. megint behajtottam a két oldalát, majd ismét kb. 1óra pihenő következett.
végezettül kinyújtottam kb. ujjnyi vastagra a tésztát és kiszaggattam a pogácsákat. én nem tettem sütőpapírt a tepsibe, szerencsére nem ragadt oda. kiszaggatott állapotukban még fél órát pihentek a tepsiben mielőtt a sütőbe kerültek volna. 180fokra előmelegített sütőben 30perc alatt sültek meg.
a facebook-ra hamarosan feltöltöm majd az elkészítés közben készült képeket is.

2010. szeptember 29., szerda

túrógombóc

a túrógombóc is azok közé az ételek közé tartozik amit könnyen el lehet rontani. vagy nagyon kemény lesz vagy egyszerűen szétesik. szeretem a kihívásokat, ezért gondoltam megpróbálkozom vele.

a receptet ITT találtam, köszönet érte. próbáltam odafigyelni a mennyiségek pontos betartására, hátha akkor nem rontom el.

az első adagból egy gombócot kivettem próbának. ott úszkált a víz tetején, gondoltam már kész is van. ez a tippem nem jött be, szegény atomjaira esett amint kivettem.
a többit hagytam még 2-3 percig főni, így már majdnem tökéletes lett az eredmény.


vaniliacukorral kevert tejföllel tálaltam. aki nagyon édesen szereti tehet bele még cukrot is.

a végére pedig egy kérdés: tájföld vagy thaiföld magyarul? :)

sós, foszlós kalács Limarától

régóta szerettem volna kalácsot sütni, de valamiért eddig sosem került rá sor. tegnapelőtt eljött az idő.
Limaránál találtam rá erre a kalács receptre. nagyon megtetszett, főleg a sós mivolta miatt. kicsit tartottam tőle, hogy nem fog sikerülni...de szerencsére minden aggodalmam alaptalan volt.
annak pedig külön örültem, hogy a kalács sokáig friss maradt.

a hozzávalókat és az elkészítés módját nem írnám le ismét, a fenti linken megtalálható minden.

tényleg foszlós lett a 'bele' :)

2010. szeptember 3., péntek

kókuszos csirke

igazából kínai kaját szerettem volna főzni pár nappal ezelőtt, de végül ezt a receptet találtam. cayenne borsos, kókuszos csirke. gondoltam ezt ki kell próbálnom, főleg azért mert nem sokkal előtte vettem egy nagy adag cayenne borsot.

kicsit szkeptikus voltam a kókusz sült íze miatt, de félelmeim alaptalannak bizonyultak nem lett keserű a sütéstől.

nézzük mire is lesz szükségünk.

hozzávalók: 1 egész csirkemell, kukorica keményítő, só, őrölt bors, cayenne bors, 3tojásfehérje, kókuszreszelék

pontos mértékegységeket azért nem írtam mert erősen ízlésfüggő ki mennyire ízesíti a 'bundát'.

elkészítése: a csirkemellet csíkokra vagy kockákra vágjuk és fokhagymás tejbe áztatjuk kb. 3-4órával az elkészítése előtt. ettől nem szárad ki sütés közben az aprócska hús, sokkal puhább, finomabb lesz. innentől kezdve ugyanúgy járunk el mint a mezei rántott hús esetében: a keményítőt, sót, borsot és cayenne borsot összekeverjük egy tálban, ez lesz az első, a 'lisztes' fázis. második fázisként a tojásfehérjéket egy másik tálba teszem, ezt gondolom nem kell magyaráznom. az utolsó fázis pedig a kókuszreszelék lesz. jöhet is a mártogatás a fent említett sorrendben.
mivel elég sok hús volt, én előre bemártogattam mindet.
egy serpenyőben olajat hevítettem, majd közepes lángon pár perc alatt a húsok mindkét oldalát aranybarnára sütöttem. ha valaki nem sajnálja az olajat akkor nyugodtan sütheti mélyebb edényben, több olajjal és akkor nem kell forgatni a húsokat.
barna rizzsel, zöldborsóval és zöldbabbal tálaltam.