2011. március 13., vasárnap

sonkás miújság

ha jól emlékszem a korábbi blogomban már megjelent ez a süti vagy nem is tudom minek nevezzem. annak idején a tv paprikán láttam, Bede Robi készítette el.
nem túl nehéz recept, sőt...
ezért bátran ajánlom mindenkinek, érdemes kipróbálni.

hozzávalók: fagyasztott leveles tészta, sonka, hagyma, majoranna, só, kevés olaj, tojás a kenéshez, reszelt sajt

mennyiségeket szándékosan nem írtam, ízlés szerint lehet készíteni, meg ugye attól függően, hogy mekkora adagra is van szükség.

elkészítése: a leveles tésztát kivesszük a fagyasztóból, közben pedig nekiláthatunk a töltelék elkészítéséhez. a hagymát apróra vágjuk és kevés olajon megpirítjuk. hozzáadjuk a szintén összevagdalt sonkát valamint megszórjuk majorannával és addig pirítjuk amíg a sonka szép színt nem kap.

amikor kiengedett, a leveles tésztát kis téglalap alakokra vágjuk és megtöltjük a töltelékkel, majd összehajtjuk. ha minden jól ment kis párnácskákat kellett kapnunk. én egy kicsi sóval meg szoktam szórni a tetejüket, valamint tojással is megkenem. utolsó mozzanatként pedig megszórom reszelt sajttal.

200fokra előmelegített sütőben 15-20perc alatt készre sülnek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése